Az nyilván, hogy az elragadtatásban résztvevők olyanok lesznek akiknek a lámpásaikban van olaj. Olyanok lesznek akik a Biblia alapján elmondott paramétereknek megfelelnek. Az is természetes, hogy nem a saját erejükből, hanem a Szent Szellem által, segítségével faragtatnak. Olyanok akik kérik a faragást, alakítást akkor is ha fáj. Akik nem néznek hátra hanem mennek előre és az énjüket megtörték és számukra az Úr akarata és annak teljesítése a fontos. Akik rajongnak Jézusért és szerelmesek bele. Akik szeretik embertársaikat és meg akarják menteni őket. Akik hálásak az Úrnak és szeretik dicsérni Őt akár örökké. Akiket semmi nem köt a Földhöz. Akik beteljesedtek Szentlélekkel (Szent Szellemmel) és alámerítkeztek. Akik Utálják a bálványimádást. Akik Szeretik Izraelt. Csak olyan ember ragadtatik el akinek aki az utolsó ítéletkor is az Úr jobbkeze felől állhat.
Igék kommentár nélkül:
Ján. 3.5
Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.
Ján. 3.3
Felelt Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan * nem születik, nem láthatja az Isten országát.
Mát. 18.3
És monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen * nem mentek be a mennyeknek országába.
Mát. 19.14
Jézus pedig monda: Hagyjatok békét e * kis gyermekeknek, és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jöjjenek; mert ilyeneké a mennyeknek országa.
Luk. 18.18
És megkérdé őt egy főember, mondván: Jó Mester, mit cselekedjem, * hogy az örök életet elnyerhessem?
Luk. 18.19
Monda pedig néki Jézus: Miért mondasz engem jónak? Nincs senki jó, csak egy, az Isten.
Luk. 18.20
A parancsolatokat tudod: * Ne paráználkodjál; ne ölj; ne lopj; hamis tanúbizonyságot ne tégy; tiszteld atyádat és anyádat.
Luk. 6.22
Boldogok lesztek, mikor titeket az emberek gyűlölnek, és kirekesztenek, és szidalmaznak titeket, és kivetik * a ti neveteket, mint gonoszt, az embernek Fiáért.
Luk. 6.23
Örüljetek azon a napon és örvendezzetek; mert íme a ti jutalmatok bőséges a mennyben; hiszen hasonlóképen cselekedtek a prófétákkal az ő atyáik.
Ki marad kint:
Mát. 7.21
Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.
Mát. 7.22
Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! * nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben?
Mát. 7.23
És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek * titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.
Mát. 25.41
Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok * tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, a mely az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett.
Mát. 25.42
Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom;
Mát. 25.43
Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok meg engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem.